Barátaim kalandja...
Az Óév utolsó és az Újév első napjai nem várt kalandok sorával fogadtak bennünket! Az ember időnként vágyik ilyen élményhalmazra, de ez sohasem akkor jő, amikor akarjuk…:)
Augusztusban jött a gondolat, hogy a 2 ünnep közti szabadságolást Erdélyországban kellene töltenünk. A ház adott volt Sikaszón, jó szívvel ajánlották. A helyiek is tündérvilágnak becézik - kis falu bent a fenyvesekkel borított hegyek között, medvék és farkasok is gyakori "vendégek" arra.
Hétfőn, 27-én indultunk volna, mire 26-án délután kiderült, hogy P-nek se személyije, se útlevele. Mindkettő nálunk, de egyik áprilisban, másik novemberben lejárt. Határátlépés jogsival nem lehet, fuccs a túrának. Hát ezen kissé besérültem (válóok :(…
Így nem készülődtünk az indulásra, hanem maradtunk otthon, volt időnk, megrendeltük a konyhát:), rokonok, barátok látogatása...mire este lett megfogant az ötlet, hogy ne adjuk fel, Erdély mégis csak Balkán, mi van ha nem nézik olyan szigorúan a papírokat… Így bár hajnali indulás nem jött össze, még elég fáradtak voltunk, de 8.30-kor útnak indultunk Erdélyországba.
És a kalandok innét indultak:
- Kiszombornál udvarias elbocsátás, sajnos nem lehet átmenni. Röstellte a határőr, jóindulatú volt, de a szabály az szabály.
- Nagylaknál (ugyan kétkedve és röstelkedve), a magyar őr ki sem gyütt, a román meg csak vigyorgott, és intett hogy menjünk:) El se hisszük: Erdélyben vagyunk. Jó gyerekek lévén vettünk Vignettát (eddig soha nem tettük) nehogy police ellenőrzést kapjunk. Azt nem is kaptunk, kaptunk mást…
Réghenig sima az út, 50-el tudunk haladni a nagy kamion forgalom miatt. Dédánál furcsa zajok, nem a sítalpak a tetőn:), hanem beérve Toplitára (Maroshéviz), a barátainkhoz, éppen elérjük a házukat - tengelytörés.
Bal hátsó kerék. A szentlélek tartja, jó erősen.
Első kérdés: vajon mi lesz? Mégsem kellett volna elindulni? Kicsit beléfáradtunk. 14 órája úton. Na menjünk föl hozzájuk. Ég a villany, itt a vasútállomás, rosszabbul is járhattunk volna, Sikaszonak annyi, de a legjobb helyen történ minden.
Éjfél van, bekopogunk. Semmi. Becsöngetünk, semmi. Első telefon, semmi. A másik számot hívjuk, semmi. A harmadik számukat hívjuk, semmi válasz. -15 fok, kezdünk hűlni, vajon hol töltsük az éjszakát. Még egyszer hívjuk az utolsó számot, végre van válasz! Nagy örvendve beengednek minket, mégsem az alkoholista nő a földszintről, csak mi jöttünk…
Megnyugtatnak minket, holnap rendbe rakják a rokonok az autót. Így is lesz. Előre vesznek, olcsón, gyorsan, 13.00-ra kész minden. Útnak már nem indulunk, síelés, kocsmázás...Minden jó ha vége jó!:)
Másnap t
ovább indulunk Sikaszora, 70 km, 12.00-ig kell megérkeznünk. Így is lesz, 5x-re megleljük a házat, örülnek nekünk nagyon, mindenki jó fej! MEGérte!
Táj gyönyörű, de aggódnak miattunk hogy bírni fogjuk-e? Mi ezen nagyon nem gondolkodunk. Egy meleg hárstea után felmegyünk a házikóhoz, 20 perc gyalog, meredekség semmi, szomszéd egy van lennebb, Árpád.
Befűtjük a házikót, a kályhával nincs baj, mondták este azért ne mászkáljunk, mert farkas, medve akadhat. Bár látnánk!
A ház gyorsan melegszik, gyertyafényes a hangulat. Vizet hoztunk a forrásból, teljes összkomfort. Árpáddal összecimborálunk, 59 éves agglegény, szép ízes székely beszéddel, nagyon megszeretjük egymást. Másnap mi megyünk hozzá, este ő jön, mintha mindig fönt laktunk volna.
Reggel túra a 
vadonban, minden nesz gyanús, medve és farkas lábnyomok everywhere. Kiérünk egy műútra, itt már biztonságos, irány még hegynek föl, miközben egyszer csak reccsen az ág a patak mellett, nincs 100 méterre se, odanézünk, hát egy nagy barna forma, feláll és csöndben eltűnik a cserjésben.
Nagy bátran egymásra nézünk, és megfordulunk. Jobb félni mint megijedni! DE LÁTTUK A MACKÓT!
Faluba leérve, mindenki aggódik hogy megfagytunk. Meséljük a barna foltot, nyugtázzák, hogy ez tényleg Mackó volt:). Nekünk meg szerencsénk, mert ha közelebb vagyunk és nem hall minket, illetve boccsal van akkor támadhat.
Visszatérünk a házikónkba, előtte a faluban mentatea, szamóca likőr, borjú és gida simogató, jó lenne itt maradni. P. jól befűti este a házikót! Éjfélkor elénekeljük a hegyeknek a Himnuszt, sokat zenélünk.
Reggel pakolás, indulás vissza Toplitára, hogy korán induljunk onnét vasárnap. Ott még egyszer síelés, pókerparty, marasztalnak de menni kell. Vasárnap korán 6.15.-kor magyar idő szerint nekiindulunk, nagyon jeges az út, nem megyünk gyorsan, mégis nem elég lassan!
6.55-kor -megcsúszunk, és már mindketten tudjuk hogy vége!
Kisiklunk, a híd betonpatkáján megbucskázunk, visszakanyarítunk, és belefordulunk az árokba. Uramisten, élünk. Túléltük. Gyorsan ki a kocsiból, még szerencse hogy előtte teletankoltuk…
Kimászunk, csak a jobb kisujjam dagadt be, a kocsinak viszont annyi! Megáll egy csomó autós segíteni, de a Trabi használhatatlan. Vége. Az ajtó becsapódik, ki se lehet nyitni, berúgjuk, az aksit leveszik a román segítők.....hívjuk a barátokat, már nem megyünk haza.
Mi vagyunk a negyedikek azon az éjjelen, mondja a rendőr. Én vagyok a sofőr a papírok miatt. A Police nagyon rendes, nem büntet meg.
Összepakolunk, nincs sok cucc, de mégis több a kelleténél. Az autómentő hétfőn dolgozik csak, visszavisznek minket Toplitára. De legalább élünk! Nem voltunk bekötve, jobbról a Maros, balról a kőfal volt, mi éppen megúsztuk a legsekélyebb árokkal (2 m mély, a Trabi azért így is eltűnt benne - csak daruval lehet majd kiszedni).
Toplitán már nem tudunk sokat tenni. Leszervezik nekünk a buszt, ami tömve van, így levisznek minket inkább Kolozsvár felé, és ott a semmi közepén vesz majd fel minket egy busz. Hát még hazajutni sem megy simán.
Mindenki rendes, nem felejtenek minket ott, hajnali 2-kor határátkelés.
Kivételesen megnézik mindenki papírját, a román határőr leszállít minket. Menjünk Bukarestbe az embassyhoz…
Elmondom hogy mi történt, lehetetlen hogy közlekedjünk a sok cuccal, mellénk áll a sofőr, románul fordít, aztán a magyar határőr a kezünkbe nyomja a papírokat, és boldog új évet kíván!
Már ki sem tudunk akadni. Élünk, visszajutottunk, Trabika menthetetlen ez ma végképp kiderült.
Még analizáljuk az égiek szimbolikus üzenetét, az életünkre, erre az évre nézve! Barátaink önzetlen és áldozatkész segítségét nem fogjuk tudni soha eléggé megköszönni, meghálálni!!!
Így volt, nem így volt Árokba pottyant Trabi volt!
T és P
